Mikor befordultunk az utcánkba, elraktam a laptopot meg az összes cuccomat és kibámultam az ablakon. Az eső fáradhatatlanul kopogott a kocsi tetején, az ég szürke volt. Teljesen lehangolt. Alig vártam, hogy végre a szobámban lehessek és folytathassam Lindával megkezdett beszélgetésünket. Mikor leparkoltunk a házunk előtt, elsőként pattantam ki az autóból, rohantam fel az emeletre, és mikor felértem, elég nagy lendülettel nekivágódtam az ajtónak. Még szép, hogy a kulcs anyánál volt, így nem ért semmit a nagy sietségem, meg kellett várnom, amíg ő is felért. Babrált egy kicsit a kulccsal, de végül sikeresen kinyitotta az ajtót. Berontottam a lakásba és egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Átöltöztem, majd a laptoppal a kezemben leültem az ágyra és vártam, hogy Linda észrevegye, hogy ismét elérhető vagyok és írjon valamit. Csak annyit írt, hogy mennie kell, mert van egy kis dolga, de amint teheti, visszajön. Csalódottan néztem a partnerlistát, annyira beszélni akartam valakivel, de senki sem volt fent, nem mintha abból az öt-hat emberből nagy lett volna a választék.
– Ó, Linda, miért most kellett elmenned... – motyogtam és kis méretbe tettem az MSN ablakot.
Felnéztem a fórum oldalakra, de nem volt semmi érdekes, sok helyre még a koncert-beszámolóm óta sem írt senki. Megpróbálkoztam a versírással, hátha most kapok valami ihletet, de nem sikerült, így azonnal kidobtam az elkészült borzalmat.
– Francba – morogtam, miközben kiléptem a Word-ből – ez a nap se lesz a legjobb.
Nem is figyeltem, hogy közben rámírtak. Meg sem kellett nyitnom az ablakot, tudtam, hogy ki az. El sem olvastam, mit írt, hanem gyorsan gépelni kezdtem.
...
Lotte Kerstina üzenete:
Köszönöm a dalokat, nagyon jók, egyszerűen hihetetlenek vagytok. Valami miatt viszont aggódom. Az angol Humanoid nem 6-án jelenik meg? Bill, ha ez így van, hatalmas hibát vétettél! Megszegted a nem tudom milyen törvényt, meg egy csomó jogszabályt, miattam nem kellene kockáztatnod, nem ér ennyit, én meg tudtam volna venni a CD-ket, nehogy gondod legyen ebből, én... én... azért... nagyon köszönöm...
...
B-Kay [ hajrá, humanoid] üzenete:
Oh. Nem szegtem meg semmit, amíg David vagy a többiek nem szereznek tudomást róla. Bízom benne, hogy nem árulsz el.
...
Lotte Kerstina üzenete:
Már hogy képzelhetsz ilyet? Soha nem tenném!
...
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Pont olyan vagy, amilyennek képzellek...
...
Ezt nem igazán értettem. Elgondolkodtam, mire gondolhat, de nem jutottam döntésre, így megkérdeztem. Nem sokat kellett várnom a válaszra.
...
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
A stílusod. Hamar reagálsz dolgokra. Indulatos vagy. Ez jól áll neked.
...
Kezdtem nagyon is kényelmetlenül érezni magam, de Bill még nem fejezte be, így szorongva néztem, mik jelennek meg a monitoron.
...
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Állandó hajlamod van arra, hogy segíts másokon. Túl aggódó vagy. Miattam is aggódtál, mikor reggel megkaptad az albumot, ugye? Egész biztosra veszem, hogy nem tévedek, márcsak abból a különleges okból is, hogy leírtad. Egy nyitott könyv vagy. Látod? Pár sorodból rájövök, hogy érzed magad. Felteszem, most ideges vagy és értetlenkedsz.
...
– Ez hihetetlen – sóhajtottam – Nem, ez egyszerűen lehetetlen... Ez nem igaz!
Pontosan úgy volt, ahogy leírta.
...
Lotte Kerstina üzenete:
Honnan tudod?
...
Azt reméltem, nem válaszol túl gyorsan, hogy legalább némi időt nyerjek a
gondolkodásra, de a válasz nagyon is sietősen érkezett.
...
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Egyszerűen tudom. De mondd, hogy nincs igazam.
...
Nem igazán tudtam lépni, hiszen teljes mértékben igaza volt. Abban viszont biztos voltam, hogy az indoklása nem volt valódi. Tisztában volt vele, miért tud rólam ennyi mindent, csak nem akarta elárulni. Ez pedig rémisztő volt.
...
Lotte Kerstina üzenete:
Igazad van. Mondd, nem vagy véletlenül gondolatolvasó, vagy valami hasonló? És mi történik már megint? Miért én vagyok a kivétel?
?...
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Nem vagyok gondolatolvasó. Emlékszel, mit mondtam, mikor először írtál nekem? Nos, a helyzet még mindig olyan bonyolult, mint amilyen akkor volt, így kérlek, ne kérdezz többet.
...
A kezem remegni kezdett, s nem sok hiányzott, hogy a székről is leessek izgalmamban. Nem tudtam fékezni magam, újabb kérdésekkel álltam elő. Éreztem, hogy nem kéne tovább feszegetni a dolgokat, de én újra és újra megtettem, s biztos voltam benne, hogy már rég Bill amúgyis túlhajszolt idegein táncolok.
...
Lotte Kerstina üzenete:
El sem tudod képzelni, hány napot töltöttem el azzal, hogy azon gondolkodtam, miért viselkedtél szokatlanul. Miért segítettél fel a lépcsőről? Miért néztél rám olyan furcsán? Miért nem nevettél ki és futottál el úgy, ahogy azt tenned kellett volna? Még csak meg sem sértődtem volna… örömmel töltött volna el, ha nevetsz… legalább hallottam volna a nevetésed…
…
Képtelen voltam uralkodni magamon. Bill is feszegette a tűréshatáromat, s muszáj volt visszavágnom valamivel.
…
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Jaj, lány, kérlek! Már elmondtam, hogy nem válaszolhatok. Túl nehéz… túlságosan nehéz…
…
Lotte Kerstina üzenete:
Hetek óta csak ezen jár az eszem! Romlanak a jegyeim és már a barátnőmmel is összevesztem emiatt… vagyis miattad... Nem teheted ezt velem! Megértem, hogy bonyolult, de hidd el, képes vagyok felfogni!
…
A türelmem végleg elfogyott. Mindent tudni akartam, s hirtelen már nem csak azért érdekelt, mert ténylegesen rólam volt szó. Tudni akartam, mire gondol, mit csinál, kivel van. Tudni akartam minden gondolatáról, minden lépéséről, minden mozdulatáról.
A gondolat erős gyökeret vert bennem: ismerni akartam őt. Látni akartam, ahogy felkel, s álmosan megdörzsöli a szemét. Ahogy elkezdi az új napot, ahogy eszik, ahogy dolgozik, ahogy alszik…
Fura elmélkedésemből csak nagy nehezen ébresztett fel az a tudat, hogy Bill válasza már a tálcán villog.
…
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Nem adod fel, igaz? Próbálom kitalálni, hogyan mondjam el anélkül, hogy meg ne bántsalak… Ó, lány… miket nem kérsz tőlem! Ez korántsem az a helyzet, mint amire gondolsz.
…
Meglepetésemre, nem nagyon tetszett a válasz. Volt egy apró gondolat, melyről néha, titokban ábrándoztam, de ezek szerint elvethetem az ötletet, mert Billnek teljesen más elképzelései vannak. Néhány pillanatig arra gondoltam, hogy talán elnyertem a tetszését, s tényleg csak véletlen volt, hogy találkoztunk… Ilyenkor szöget ütött a fejemben Florenz kijelentése, miszerint Bill talán kezdeményezett, csak nem vettem észre. Most azonban Bill akaratlanul is megcáfolta a nővérem állítását.
…
Lotte Kerstina üzenete:
Miféle helyzet, Bill? Nem gondoltam semmire, épp ezért várok választ tőled.
…
B-Kay [hajrá, humanoid] üzenete:
Azt hittem, hogy arra gondolsz, mint amire mindenki más gondolna a helyedben… hogy akarok tőled valamit… Persze, akarok, de az nem az, amire gondolnál… Nekem… csak… áh, mindegy… ne kérj arra, hogy újra belekezdjek. Jobb, ha megyek…
…
Nem várt válaszra, egyszerűen eltűnt, én pedig ott maradtam, bámulva a monitort, fejemben kavargó gondolatokkal. Túlságosan megterhelő volt számomra ez a beszélgetés és latba kellett vetnem minden önfegyelmemet, hogy ne boruljak ki teljesen.
A fenébe is, Bill túl fontos volt. És soha nem lesz az enyém.
… várjunk csak… Soha nem lesz az enyém? Miféle gondolat tört rám? Na neee… Kezdtem nagyon beparázni, mert ismeretlen érzések kerítettek hatalmukba. Birtoklási vágy. Kétség. Szomorúság.
Agyam fáradhatatlanul pörgött azon, hogy mit csinálhat… Mit gondolhat rólam most, hogy nem csupán egy-két szót váltottunk egymással? Vajon beszél majd rólam Tomnak? Mi lesz ezután? Miféle trükkökkel akar összezavarni? Talán ma éjjel is egy csinos lánynak teszi a szépet, s ugyanazokat mondja majd neki, mint amiket nekem is? Erre a gondolatra elöntött a mindent elsöprő féltékenység.
A következő nap szinte ki sem léptem a szobámból. Nehéz volt összeszedettnek tűnni, s nem akartam megkockáztatni, hogy a szüleim bármit is észrevegyenek. Hanyagoltam az MSN-t is, mert képtelen voltam arra gondolni, mi történik, ha Bill ismét elérhető lesz.
Csörr, csörr, csörr.
A telefonom éles hangjára kissé magamhoz tértem. Felkaptam a készüléket és rápillantottam a kijelzőn lévő számra: Linda keresett. Felvettem és halkan megkérdeztem.
- Történt valami?
Linda szirénázó hangja kissé visszhangosan jutott el a tudatomig:
- Persze, hogy történt! Hol a francban vagy? Tárgyalnunk kell!
- Már megbocsáss, de… miről kell tárgyalnunk?
- Arról, hogy hol voltál tegnap!
- Itthon – feleltem meglepetten… ja, meg persze Florenznél…
Linda türelmetlenül csettintett a nyelvével.
- Nem úgy értettem! Írtam MSN-en és nem válaszoltál. És még mielőtt kifogásokat kezdesz gyártani, nem voltál elfoglalt állapotú, így tutira nem filmet néztél.
- Beszélgettem – válaszoltam könnyeden. Linda felhorkant.
- Beszélgettél? Nem is tudtam, hogy rajtam és a nővéreden kívül is van társaságod…
Tudtam, hogy nem bántásnak szánta a megjegyzést, hiszen igaza volt. Felnevettem.
- Hát, tegnap akadt – mondtam végül.
Csend. Túl nagy csend. Aztán Linda hirtelen felvillyogott.
- Hű… Azt hiszem, tudom ki volt az a társaság!
- Na, ki?
- Nézzük csak… kétlem, hogy Florenz annyira lekötne, hogy ne vegyél észre másokat… Az a másik három csaj, akiket a netről és a suliból szedtél össze, nem tűnik érdekes társaságnak. Viszont tudok valakit, aki teljesen felforgat… A neve B-vel kezdődik, igaz?
- Talált süllyedt.
- Azta… Miről beszéltetek?
- Hát… - kezdtem tétován, mert nem tudtam, meg akarom-e osztani Lindával a történteket. Aztán persze rájöttem, hogy muszáj, így belefogtam.
– Arról a bonyolult dologról, amit még mindig nem érthetek …
- Megtudtál valamit? – kíváncsiskodott Linda.
- Azt hiszem, igen… Akar tőlem valamit… de nem azt, amire gondolsz…
Linda elszörnyedve hördült fel.
- Mekkora egy perverz dög! – kiáltotta és kicsit nevetett is hozzá. – Akar valamit, de nem azt, amire gondolok… Akkor csak egyvalamit akarhat, de az már nekem sem tetszik…
- Nem hinném – tűnődtem hangosan. – Nem úgy tűnt, hogy csak meg akar szerezni. Azt mondta, keresi a szavakat, hogy elmondja, mert el akarja… csak nem tudja, hogyan tegye ezt anélkül, hogy rosszul érezném magam tőle.
- Milyen édes – ábrándozott Linda, majd hirtelen hangot váltott – de ettől függetlenül még mindig egy hatalmas bunkó! Miért nem képes kinyögni, hogy mi van?
- Talán… mert túl nehéz neki? – találgattam gúnyosan.
- Olyan nehéz kimondani azt, hogy tuti vagy nála?
- Nem hinném, hogy az vagyok – mondtam kicsit csalódottabban, mint ahogy szerettem volna.
- Megint kételkedsz magadban?
- Nem kételkedem. Ő mondta.
- Totális bunkó – morgolódott Linda.
- Szerintem inkább kedves. Törődik velem. Ha nem így lenne, már rég elmondta volna, mit akar… Azért nem tette, mert nem áll szándékában bántani.…
- Ha foglalkozik az érzéseiddel és tényleg nem akar megbántani, akkor fontos vagy számára. Bingó! Kellesz neki!
- Olyan fura dolgok jutnak eszembe – mondtam szinte önkéntelenül. – Néha egyszerűen meg akarom csókolni… látni akarom, ahogy felébred… ott akarok lenni… vele…
- Oké… - nyögte Linda. – Talán szükségünk van egy kis… beszélgetésre. Gyere fel Skype-ra.
Letettem a telefont és bejelentkeztem Skype-ra. Könnyű volt felismerni Linda skype-nevét, így hívást kezdeményeztem. A monitoron lassan megjelent Linda kissé elmosódott webkamera képe, de a nem túl tökéletes minőség ellenére is láttam a lány arcán tükröződő izgatottságot.
- Mesélj! – parancsolta éles hangon.
- Mit meséljek? – tártam szét a karjaimat. – Hogy úgy érzem, beleőrülök a találgatásokba? Hogy állandóan azon jár az eszem, hogy mi lesz, ha összejön valakivel? Hogy minden egyes másodpercben gyötör a kétség, mert nem tudom, mit gondol rólam?
- Lotte… ez… - kezdte Linda habozva. – Én nem tudtam, hogy…
- Persze, hogy nem tudtad. Nem is tudhattad. Én is csak nemrég jöttem rá…
A vallomás a levegőben függött, de nem éreztem késztetést, hogy hangosan is kimondjam. Linda nem követelőzött, tudta, min megyek keresztül és nem akarta még ennél is nehezebbé tenni a dolgokat.
Az énekes rejtvény volt számomra, s úgy éreztem, nem bízhatok a józan ítélőképességemben. Most már egész biztosan akartam őt…
Eszembe jutott Florenz megtört vallomása Johannesről és azokról az érzésekről, melyeket akkor még nem ismertem. Emlékeztem rá, hogy kérdőre vontam Flort, amiért elhamarkodott döntéseket hoz. Rá kellett jönnöm azonban, hogy én pontosan ugyanazt csináltam…
- Nem lehet könnyű – mondta Linda halkan. – Mármint… tudni, hogy… vagyis… azzal a tudattal élni, hogy bárki lecsaphatja a kezedről.
- Ez most nagyon megnyugtató volt – gúnyolódtam, de nem vette fel. Nevetett, majd hirtelen komoly lett.
- Segíteni akarok. Meg kell szerezned Tom MSN-címét, hogy beszélhessek vele Billről.
- Ez nagyon nem jó ötlet – ráztam a fejem. – Tom nem fogja átadni a címet, vagy ha mégis, tutira nem fog beszélni Bill érzéseiről… egy rajongónak… pláne egy lánynak…
- Egy olyan lányrajongónak, aki történetesen az öcsikéje kiszemeltjének a legeslegjobb barátnője? – kérdezett és önelégült vigyort villantott. – Nem hiszem, hogy Tomnak közömbösek lennének Bill érzései. Biztosan azt szeretné, hogy boldog legyen…
- Linda – vágtam közbe kissé türelmetlenül. – Bill az égvilágon semmit nem érez irántam.
- Hülyeség – legyintett a lány. – Azt mondtad, akar tőled valamit… Ő maga mondta! Nem hagyod hidegen… és ez már jó… Még akkor is, ha keres benned valakit, vagy… akármiféle bonyolult dolog köt is össze titeket… Csak próbáld meg, jó?
- Jó – egyeztem bele kis, elegáns főhajtással adva nyomatékot szavaimnak. Linda elégedetten mosolygott, majd magamra hagyott.
Vártam és vártam és vártam. Úgy tűnt, Bill ezúttal nem örvendeztet meg a társaságával. Csalódott lettem és elbizonytalanodtam. Aztán egyszer csak Bill neve jelent meg a monitor alsó sarkában. Rögtön írtam neki.
…
Lotte üzenete:
Szia, Bill. Örülök, hogy ismét látlak.
…
Bill üzenete:
Helló, lány. Gyanúsan kedves vagy azok után, hogy tegnap finoman a tudtomra adtad, hogy bunkónak tartasz.
…
Lotte üzenete:
Nem azt mondtam, hogy bunkónak tartalak.
…
Bill üzenete:
Akkor mit is pontosan?
…
Lotte üzenete:
Azt, hogy elviselhetetlen vagy.
…
Bill üzenete:
És az nem egyenértékű a bunkóval?
…
Lotte üzenete:
Tudomásom szerint nem. Egyébként… lehet egy kérésem?
…
Bill üzenete:
Ajajaj, ez érdekesen hangzik. Bökd csak ki, mit szeretnél! De figyelmeztetlek, ha megint kérdezni akarsz, nagyon rossz helyen kopogtatsz. Én meg tudom tartani a titkaimat…
…
Ismét dühös lettem, de ezúttal uralkodtam magamon. Koncentrálnom kellett.
…
Lotte üzenete:
El szeretném kérni Tom MSN vagy Skype elérhetőségét.
…
Bill üzenete:
Minek az neked?
…
Lotte üzenete:
Bonyolult. Csak kérdezd meg, hogy adja-e, rendben?
…
Tudtam, hogy dühös lett, s kárörömmel töltött el az a tudat, hogy szétveti a méreg. Tudta, hogy jogosan vágtam vissza, hiszen ő pontosan ugyanezt csinálta velem.
Néhány perc múlva megkaptam Tom Skype elérhetőségét, melyet azonnal továbbadtam Lindának. A lány nagyon izgatott lett, s azonnal beszélgetni kezdett Tommal, aki persze mit sem sejtett arról, hogy nem velem haverkodik.
…
Bill üzenete:
Most jobban érzed magad?
…
Nem értettem a vádnak látszó kérdést. Bill dühös volt, de… ennyire?
…
Lotte üzenete:
Igen, jobban érzem magam. Sokkal jobban.
…
Bill üzenete:
Miről beszélgettek Tommal?
…
Nem lett volna értelme hazudni Billnek, így rögtön elmondtam, hogy Tom egyáltalán nem velem beszélget.
…
Bill üzenete:
Úgy érted, az egyik barátnőddel? Ez nagyon nem volt szép…
…
Lotte üzenete:
Ne aggódj. Már tudja, hogy nem én vagyok.
…
Linda, Tom és én csoportos Skype-hívást folytattunk, Bill pedig időközben eltűnt valahova, így minden figyelmemet Tomra irányíthattam.
- Mi kéne, lány? – kérdezte Tom gúnyosan. Nem volt webkamerája, így nem láthattuk őt, de szinte magam elé tudtam képzelni vigyorgó arcát. Furcsa volt hallani a hangját, mert így az egész Bill-história egycsapásra valóságossá vált. Már nem csak egy írogató srác volt, hanem tényleg Bill… Tom hangja kellett hozzá, hogy i gazán elhiggyem, mi történik velem.
- Sokminden kéne – motyogtam – de most nem ez a lényeg…
- Hát akkor?
- Mit titkol Bill? Mit nem érthetek?
A kérdés váratlanul csúszott ki a számon, s hallottam, hogy Tom gondterhelten sóhajt néhányat.
- Jaj, lány… Sajnálom, de nem válaszolhatok.
- De hiszen te tudod! – fakadt ki Linda dühösen.
- Tudom… persze, hogy tudom… De azt is tudom, hogy Bill baromi dühös lenne rám, ha megtudná, hogy elkotyogtam valamit. Ne kérdezzetek, világos? Nem nagyon tudok titkot tartani!
- Azt hiszem, Lottének joga van tudni – vélekedett Linda csöndesen. – Elég vacak hónapok vannak már mögötte…
- Mint mindenkinek – morgott Tom, aztán érdeklődve fordult hozzám, csakhogy elterelje a beszélgetést a veszélyes területről: - Miért? Mi történt?
- A suliban néhány goromba tahó csúnyán elbánt vele – felelt Linda könnyeden. – Lelökték a lépcsőről… Majdnem kórházba került… elég beteg volt… Régóta piszkálták már, s sokszor váltották tettre a fenyegetéseiket… Lotte sokáig az utcára sem nagyon járt miattuk…
Tom meglepetten felkiáltott, s ugyanebben a pillanatban porcelán tört a háttérben…
- Bill, mi az istent csinálsz?! – kiabálta Tom, majd a hangokból ítélve letette a mikrofont és elsietett.
- Na, ehhez mit szólsz? – nevetett halkan Linda.
- Mi történt? – aggodalmaskodtam. – Hova ment Tom?
- Valószínűleg Bill is hallotta a beszélgetést – vélekedett a lány – és… hát, tudod… Nem tud a sulis esetről…
- A francba… tényleg…
- Hát most végre minden kiderül – suttogta izgatottan Linda.
Tom oldaláról hangos vitára lettem figyelmes:
- Bill, ne, kérlek!
- Add ide, Tom! Add ide!
- Nem jó ötlet! Bill, ne csináld! Megőrültél?
- Tűnj el az útból, Tom. Engedj!
Szívem hatalmasakat dobbant, ahogy újra és újra hallottam Bill ismerős hangját.
- Lotte? – kérdezte ekkor Bill. A lélegzetem is elakadt… még sosem hívott Lottének. Számára eddig csak egy lány voltam…
- Tessék? – kérdeztem vissza értetlenül.
- A címed – nyögte az énekes kicsit rekedten.
- Hogy mi?
- A lakáscímed.
- Miért…?
- Ne kérdezz!
- Bill!
Az énekes nem válaszolt, helyette lecsapta a mikrofont – a hang hallatán kis híján megsüketültem – aztán elrobogott.
- Nem normális… Esküszöm, nem normális – sápítozott Tom, majd köszönés nélkül bontotta a csoportos beszélgetést. Meglepetten pislogtam, s Linda hiába kérdezett, nem tudtam, mit feleljek neki. Már biztos voltam abban, hogy jelentek valamit Bill számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése